37. rész
Jean Grey X 2004.11.05. 08:53
Milyen nehéz is mindig odafigyelni a gyerek(ek)re
A többieket eléggé meglepte a hír, ám mivel nem akarták, hogy veszekedés legyen belőle, ezért gyorsan témát váltottak. Eközben a Christina elaludt a babakocsiban, Chloe és Nate pedig a szoba közepén a szőnyegen játszottak. Ahogy kezdett sötétedni, Nate odacsoszogott a felnőttekhez. Amikor Jean felvette az ölébe, utána 5 percen belül már aludt is. - Azt hiszem, hogy lassan mennünk kéne, mielőtt még felébred és végigsírja az egész éjszakát. –mondta Scott. - Nekünk is menni kéne. –jegyezte meg Kitty. - Mi? Ilyen korán? Chloeval még megnézzük a ma esti filmet. –mondta vigyorogva Bobby. –Jól mondom, Chloe? - Talán majd máskor. –mondta Kitty nevetve, amikor meglátta, hogy Chloe is elaludt. Telt múlt az idő, hamarosan már mindhárom csöppség megtanult négykézláb mászni, felülni, így sokkal nehezebb volt vigyázni is rájuk. Egyik nap, Kitty és Chloe elmentek Jeanhez és a kertben beszélgettek a felnőttek. Ezalatt Chloe és Nate a fűben játszottak, ám egy idő után feltűnt az anyukáknak a nagy csend, mire azt vették észre, hogy a gyerekek eltűntek. Egyből elkezdték keresni a kicsiket, és szerencsére pár percen belől meg is találták őket. A virágok között mászkáltak nyakig sárosan, néha belemásztak valamelyik pocsolyába, majd amikor észrevették, hogy megtalálták őket, Chloe nevetve, Nate pedig ártatlan őzike szemekkel nézett a felnőttekre. Pár nappal később Amaráéknak és Kittyéknek fontos elintézni valója támadt, és mivel Jeanék nem voltak itthon, ezért új bébiszitter után kellett nézniük. - Mi lenne, ha megkérnénk Ororot, vagy Logant, vagy valakit? –mondta Max. - Nem is tudom… -mondta Amara aggódva… - Mit kell így beijedni? Amikor Floridába mentünk, akkor is Logan volt a bébiszitter. –mondta Kitty nevetve. - Sőt, bárhová is mentünk. –tette hozzá Bobby. - Na jó, talán megpróbálhatjuk. De azért kár, hogy Jean is pont nincs otthon. –engedett Amara. -Azért remélem, hogy nem fog edzést tartani nekik Pár perccel később már Logan vigyázott a kicsikre. Kitty, Bobby és Max nyugodt szívvel, míg Amara egy kicsit aggódva hagyta ott a kicsiket. Amikor visszaértek, egyből Logant keresték meg, aki Christinaval és Chloeval együtt a tévét nézte… sörözgetett, közben pedig párszor megkínálta a kicsiket is, akiknek tetszett ez a kis változatosság. Amara és Kitty először majdnem szívrohamot kaptak, ám nagy nehezen sikerült lecsillapodniuk, és elkezdtek egy lelki prédikációt tartani a kisgyerekek helyes táplálkozási szokásairól. Eközben Christina és Chloe értetlenül nézték, hogy mi folyik, majd Chloe megunta a dolgot, és megszerezte a tévékapcsolót. Ezután Christinával együtt elkezdett csatornákat váltogatni. Láthatóan nagyon jól el voltak és különösebben nem zavarták őket a többiek. Egy héttel később Scott, Jean és Nate elmentek látogatóba a Ballard családhoz. A gyerekek Christina szobájában az építőkockákkal játszottak, a pedig felnőttek a nappaliban beszélgettek. Amara éppen azt mesélte, hogy Logan milyen jó bébiszitter, amikor egyszer csak mind a két gyere elkezdett sírni, ahogy a torkukon kifért. Mindenki rémültem rohant be hozzájuk, hogy mi lehet a baj, amikor minden világos lett. Christina a képessége segítségével Nate pár hajtincsét fehérré változtatta és nem tudta visszaalakítani, Natenek pedig nem tetszett az új frizura. Amara felvette Christinát, Jean pedig Natet, és megpróbálta megnyugtatni. - Már értem, hogy honnan vannak Nate fehér tincsei. –mondta Scott mosolyogva. - Na remélem, hogy sikerült megnyugodniuk. –mondta Amara, miközben megsimogatta a szipogó Christina fejét. - Ez könnyebben ment, mint gondoltam. Nate már el is aludt. –mondta Jean halkan.
|