11. rész
Jean Grey X 2004.09.19. 12:37
"Amit szeretsz, szabadon kell engedni. Ha visszajön hozád, a Tiéd, ha nem jön vissza, akkor sohasem volt a tiéd..."
- Elviszem megsétáltatni Coppert. –mondta, miközben megpróbálta ráadni a kutyára a nyakörvet és a pórázt. - Mehetek én is veled? –kérdezte Vadóc. - Persze. Akár indulhatunk is. Ugye, Copper? –nézett Jean a kutyára, aki vidáman csaholt. - Nekem valamiért nagyon nem szimpatikus az a lány. –mondta Vadóc. - Tényleg, látott már havat? - Ki? Nolee? - Neeem. Hanem Copper. - Jaaa. Ez az első tele. De karácsonykor, miután esett a hó, egész nap kint ugrált meg szaladgált. –mondta mosolyogva Jean, majd elindultak a városba, hogy megsétáltassák Coppert. Eközben a többiek az Intézet nappalijában beszélgettek. - Tényleg, Coppert nem látta valaki? –kérdezte Julia. - Jean és Vadóc nemrég elment megsétáltatni. –mondta Evan, aki ekkor gurult be az előszobába a göreszkáján. –Szia! –köszönt Noleenak, amikor belépett az ajtón. Scott utána mindenkit bemutatott mindenkinek, majd Scott körbevezette Noleet a házban, utána pedig leültek beszélgetni. - Szállj, álom hív! Merre? Nem számít! Nem fog többé lánc! Hát nyisd a ládát már! Rejtelmek tárja, mélyén csodát tiszta szívvel láthatsz! Már réges-rég volt. –dúdolgatott, énekelgetett útközben Jean. - Nightwish? –kérdezte Vadóc. - Aha. Még mindig hallom a fejemben a refrénjét. –mondta Jean mosolyogva. –Az ott nem Karl? –kérdezte, majd egy könyvesbolt felé mutatott. - De. –mondta Vadóc, majd elindultak felé. - Sziasztok. –köszönt rájuk Karl, amikor meglátta a lányokat közeledni. - Szia! –köszöntek vissza. - Milyen kicsi a világ… vagy inkább Bayville… - mondta Karl mosolyogva. –Szia Copper! Csak nem sétáltatod a lányokat? –kérdezte, miközben megsimogatta a kutya fejét. - Nagyon vicces. –mondta Vadóc. - Mentek még valahova? Mert akkor együtt mehetnénk haza. –mondta Karl. - Felőlem mehetünk. –mondta Jean. –Copper már úgyis alig bír menni. –majd elindultak hazafelé. - Sziasztok! Visszajöttünk. –mondta Vadóc és Karl, amikor belépett a nappaliba. - Sziasztok. –köszönt Jean is alig hallhatóan, majd lehajolt, és levette a kutyáról a pórázt, utána pedig felakasztotta a kabátját a fogasra és szótlanul felment a szobájába. Copper pedig morogva is vicsorítva leült Scott én Nolee lába közé. - Sziasztok! –köszönt Nolee is. –Egy perc és jövök, csak elmegyek a mosdóba. –mondta Majd elindul a fürdőszoba felé. Ekkor azonban megcsörrent a telefonja, viszont ezt már nem hallotta. - Vedd már fel Scott! –mondta Kitty. - De… Na jó, rendben. –egyezett bele a fiú, majd felvette, és kiment az ajtó elé. –Hallo? Kivel beszélek? - Hello! Nolee ott van? - Igen, pár perc és tudom adni. - Nem sürgős, csak megmondanád neki, hogy Joey, a barátja kereste? - Ööö. Persze. –mondta Scott zavartan, majd letette a telefont és visszament a nappaliba. - Na visszajöttem. –mondta Nolee, majd lehuppant Scott mellé. –Scott, van valami baj? –kérdezte, amikor meglátta Scott ideges arcát. - Beszélhetnék veled négyszemközt? –kérdezte Scott, majd félrevonultak. - Mit akartál mondani? - Az előbb hívtak a telefonodon, és bocsáss meg, de felvettem. - És ki hívott? - A barátod. Joey. - Ó. Scott. Valamit el kell mondanom. –kezdett bele zavartan a lány. –Be kell vallanom, hogy már járok valakivel. Az illetőt Joeynak hívják. - És ezt miért csak most mondod? –fakadt ki Scott. - Álljunk csak meg egy percre. Azért valamit te is titkoltál előttem. Életlenül megláttam a szobádban a képeket a falon, amiken azzal a vörös hajú lánnyal vagy. És te miért nem mondtad el az igazat? - Már szakítottunk. - Mikor? Kérdezte idegesen a lány. - Két hete. - Szóval miattam. Na jó, én senkinek sem akarok rosszat, úgyhogy elmegyek. Viszlát! –mondta Nolee, majd kiment az épületből, és mire Scott észbekapott, addigra már egy taxival elhajtott. Scott idegesen visszament a többiekhez, majd visszaült a fotelbe. - Nolee hova viharzott így el? –kérdezte Julia meglepődve. - Fontos dolga akadt. –mondta Scott, majd megsimogatta a még mindig morgó Coppert, aki beleharapott a kezébe, majd felszaladt az emeletre. - Atya úristen, Scott jól vagy? –kérdezte Julia aggódva. - Úgy nézek ki? –kérdezte Scott a vérző karját tapogatva. - Szólok Jeannek, ő majd kezeli a sebet, egy fél év múlva már úgy is igazi orvos lesz. –mondta Kitty, majd felszaladt az emeletre. - Mi ütött ebbe a kutyába? –kérdezte Scott. –Régen sokkal nyugodtabb volt. - Lehet, hogy már régóta nem láttad, és azért ilyen, mert nem ismert meg. –találgatott Max. - Á, az kizárt. –mondta Amara. -A kutyáknak jók a megérzései. Valamiért elidegenedett tőled. - Itt vagyok. –mondta Jean. - Aha, már értem, hogy miről van szó. –fogta az elsősegély-dobozt, majd ellátta a sebet –először fertőtlenítés, ami kifejezetten „jól” esett Scottnak, majd bekötözte a sebet. –Kész lenne. –mondta Jean, majd összepakolt. - Köszi Jean. Mi lenne velem nélküled. –köszönte meg Scott. - Ott lenne neked Nolee. –mondta Jean, majd dühösen felment a szobájába, - Ez kemény volt. –jegyezte meg Max. - Na ezt se nekem mondták… - cukkolta Bobby is. - Amit szeretsz, szabadon kell engedni. Ha visszajön hozzád, a Tiéd, ha nem jön vissza, akkor sohasem volt a tiéd... –veregette meg Scott vállát Karl. - Épp ez az, hogy most már senki… Ez a te formád, Scott… - vigasztalta magát Scott.
|